Barangolás Silves városában

SilvesAz Arade-folyó partján kiépült, citrom- és narancsfákkal teleültetett városban szinte minden lépésnél a történelemmel találkozunk. Az egykori algarvei Arab Királyság fővárosa, a ma 11 ezer lakosú Silves folyóparti fekvésének köszönhetően fontos szerepet töltött be a régió életében. Dicső korszakát főként az országhatárokon túl is híres erődje idézi, ami a napjainkban álmos kisváros legfőbb látnivalója. Ugyanakkor Silves olyan sajátos atmoszférával rendelkezik, ami megkülönbözteti a jellegzetes algarvei városoktól és falvaktól. Még ma is a múltban él, őrzi a muszlim kultúra és a keresztesek nyomait is. Keskeny, régi utcáin sétálva, kitekintést téve festői vidékére nem fogjuk megbánni, ha eltöltünk itt néhány napot. Silves a déli, tengerparthoz közeli városok közül az egyik legnépszerűbb turisztikai célpont, ideális bázis a környék felfedezéséhez.

Silves története i.e. 1000 körül kezdődött, a római időkben már jelentős város volt. A mór megszállás idején, a 11. században kapta a Xelb nevet. A mórok pazar palotákat építettek itt és Silves-t kulturális központtá fejlesztették, 1189-ben már 15 ezer lakója volt, azaz népesebb volt a település, mint napjainkban. Az 1755-ös földrengés a város nagy részét, a történelmi épületek többségét romba döntötte. A mórok által épített erődjének maradványai még így is lenyűgöző látványt nyújtanak, a romjai alatt kialakított, hatalmas víztározó napjainkban is biztosítja a város vízellátását. Az egykor nyüzsgő város az évszázadokkal ezelőttinél jóval csendesebb napokat él. Termékeny területek veszik körbe, itt találhatók Portugália legnagyobb narancsligetei. Természeti szépsége miatt a turisták többsége a környék bebarangolását is beilleszti az úti tervbe.

Castelo de SilvesCastelo de Silves

Algarve legszebb állapotban megőrzött vára, melynek 11 tornya és vastag falai 12 ezer m2-es területet zárnak körbe. A 8-11. század között, a mórok által épített várat 1910-ben nyilvánították védetté, azóta is ez a régió egyik legnevezetesebb látnivalója. Magas falairól káprázatos kilátás nyílik a sáfrány színű, mohával borított háztetőkre, a szűk, macskaköves utcákra. Egészen a 16. századi használták, akkor vált elhagyatottá. A jellegzetes, helyben kitermelt, vörös színű homokkőből épített várat az 1940-es években állították helyre, tornyain kívül épületeiből nem sok maradt fenn.

Katedrális

Közvetlenül a vár alatt áll az 1189-ben épített katedrális. Egy korábbi oszmán mecset helyén húzták fel, 1249-ben pedig újjáépítették, majd a következő évszázadokban, a földrengés után is többször helyreállították. A gótikus stílusú Sé katedrális Algarve egyik legkiemelkedőbb egyházi épülete. A benne található sírokról úgy gondolják, közülük több is keresztes lovagoké lehet, akik 1244-ben vették be Silves városát.

Városkapu

A Torreao da Porta da Cidade, azaz a Városkapu az egyetlen fennmaradt darabja annak a négy kapunak, mely egykor a várost vette körbe. Az masszív épület Silves védelmi vonalának részét képezte, rajta keresztül lehetett bejutni a város lakott, falakkal körülvett részébe. Hosszú időn át itt működött a városi önkormányzat, 1983 óta pedig a Városi Könyvtár található benne.

Cruz de PortugalCruz de Portugal

Portugália Keresztje, a 3 m magas, mészkőből készült műemlék a történelmi központ határain kívül áll. Sok turista szem elől téveszti és mit sem tud róla, pedig figyelemre méltó alkotásról van szó. A gótikus-manuelin stílusban készült, 15-16. századból való kereszt a maga nemében az egyik legszebb az országban. Míves kidolgozásából és nevéből egyaránt arra lehet következtetni, hogy Portugália valamelyik nagyobb városából, feltehetően Lisszabonból került ide. Valószínűsítik, hogy a Portugál Királyság ajándéka volt az Algarvei Királyság részére.

Régészeti Múzeum

A katedrális alatt áll a Museu Municipal de Arqueologia, azaz a város régészeti múzeuma. Közepén egy szép állapotban megőrzött, 4 m széles és 18 m mély kút látható, amit a mórok készítettek. Ennek feltárása után döntöttek úgy, hogy ezen a helyszínen alapítják meg a múzeumot, melyben aztán helyet kaptak a városban és annak környékén feltárt régészeti leletek az őskortól kezdve. Az itt kiállított tárgyaknak nem csak a mennyisége, de értéke is kiemelkedő, láthatók itt ritkaságok a középkorból, az oszmán megszállás idejéből is.

Parafa Múzeum

Silves egyik legérdekesebb látnivalója az egykori parafa üzemben kialakított, díjnyertes múzeum. A parafakészítésben a városnak régre visszanyúló múltja van, ezt mutatják be itt részletesen különböző szerszámokon és gépeken keresztül, melyekkel a borosüvegekhez készítették a parafadugókat évszázadokon át. A múzeumot 1999-ben nyitották meg Silves-ben, melynek egész régiójában a parafakészítés az egyik vezető gazdasági ágazat volt.

Mi a véleményed? Szólj hozzá Te is!

Loading Facebook Comments ...

Még nincsenek hozzászólások. Légy az első.

Vélemény, hozzászólás?

Nézd meg ezeket is:
Nudista strandok Portugáliában

Algarve legelbűvölőbb városa: Tavira

Close